Önkormányzati tájékoztató

Kartal Nagyközség Önkormányzatának
Polgármesterétől

Tisztelt Kartali Lakosok !

 A Baross és az Iskola utca kereszteződésében lévő  zebrán történt halálos balesetek miatt az Önkormányzat egyeztető tárgyalást hívott össze azokkal a hatóságokkal, elsődlegesen a Magyar Közút Nonprofit Zrt-vel – aki a közút kezelője – és akinek kötelessége lett volna a gyalogátkelőhely folyamatos karbantartása.

A második balesetet követő négy napon belül az egyeztetés lefolytatásra került  a Polgármesteri Hivatalban, ahol ígéretet kaptunk arra, hogy a legrövidebb időn belül a hiányosságokat pótolják.

 A tegnapi rendőri közlekedésbiztonsági akció már ennek a tárgyalásnak az eredménye volt, a következő hét elején pedig a Közútkezelő a gyalogátkelőhelyeket és a felezővonalat is átfesti. Az ÉMÁSZ részéről azt a felvilágosítást kaptuk, hogy új típusú, LED-es, magasabb fényű lámpatesteket szerelnek fel, amellyel a gyalogátkelőhelyen átvonuló személy, vagy személyek jól láthatóak lesznek  rossz látási viszonyok között is.

 A rendőri jelenlét az elkövetkező időszakban folyamatos lesz a településen, 7 és 8 óra között az iskola előtti gyalogátkelőhelynél rendőr biztosítja majd az átkelést és folyamatos lesz a gyorshajtókkal szembeni ellenőrzés.

 Március hónapban a Közútkezelő és az Önkormányzat részéről egész napos felmérés történik az út hibáinak javításával kapcsolatosan és bízunk abban, hogy a Közútkezelő a felmérés alapján pályázatot nyújt be az NFI felé, abban az esetben, ha nyer a pályázaton,  megoldódik a főút felújítása.

 Az első baleset utáni Kulturális, Oktatási, Sport Bizottság  ülésén olyan döntés született, hogy az Önkormányzat 200 db fényvisszaverő karkötőt vásárol és Tamási atya vállalta, hogy az esti miséken résztvevő, sötét ruhában járó emberek között kiosztja.

 Mi csak kezdeményezni tudunk ezekben az ügyekben, de érdemi intézkedési jogkörünk nincs. Kérjük a lakosság megértését.

 Csatoljuk azt az emlékeztetőt, amely a résztvevő hatóságokkal készült.

 Az Önkormányzat őszinte részvétét fejezi ki azoknak a családoknak, amelyek a balesetekben a hozzátartozóikat elvesztették, illetve komoly sérülést szenvedtek a családtagok.

 Kartal, 2014. február 26.

 Tóth Ilkó Mihály

  polgármester

                                                                                        

 Emlékeztető